Az önismereten azt értjük, hogy az embernek áttekintése van saját személyisége összetevőiről, határairól és lehetőségeiről, betekintése van viselkedésének rugóiba, hátterébe, motívumrendszerébe, helyesen ítéli meg az emberi kapcsolatokban játszott szerepét, hatását. Énkép: az ember elképzelése saját magáról. A gyerekkor során, a környezet (elsősorban közvetlen) visszajelzéseiből, értékeléseiből alakul ki. Később már a tágabb környezet visszajelzései is formálják. Az énkép mégsem formálódik az egész élet során. Amikor az énkép viszonylag állandóvá válik, ez egyben védetté teszi az egyént az újabb külső hatásokkal szemben. Az énkép megmerevedhet, a személyiségre vonatkozó újabb felismerések ellenállást válthatnak ki, azaz az ellentmondó információkat elrejti, eltitkolja, vagy kirekeszti. Ekkor az énkép törekvései ellentétessé válnak az önismeret törekvéseivel, azaz a személy állandóan „válogat” társas kapcsolataiban, hogy az önmagáról kialakított képet fenntarthassa. Például a kínos információkról egyszerűen nem veszünk tudomást, vagy torzítjuk, átértékeljük. Akinek túlzottan magas az önértékelése bűnbakot keres, áthárítja a felelősséget, stb. Figyelmedbe ajánljuk még: Hoxa régesrégi versei (cikk) Pánikbetegség (cikk) Híresnek lenni (cikk) Segítség! A testvérem 21éves és nem eszik! Már nagyon lefogyott. Hogyan segíthetnénk rajta? (tudásbázis) Tudja valaki pontosan mi is az a szcientiológia? (tudásbázis) Mi az élet lényege? (tudásbázis) Az önértékelés pozitívvá, vagy negatívvá válása alapvetően a szülők nevelésének hatásától függ. A szeretetteljes családi légkör általában pozitív önértékelést vált ki a gyermekben. Az ilyen személyiségekre általában az „elkerülő viszonyulás” jellemző: -kevésbé veszik észre saját negatív tulajdonságaikat -nem nagyon érzékenyek a külső visszajelzésekkel szemben -jó viszonyra törekszenek környezetükkel -a konfliktusokat hajlamosak elsimítani -képesek jól beilleszkedni a közösségbe. A feszült légkörű, türelmetlen, követelőző családban, ahol kihangsúlyozzák a hibákat, negatív önértékelés alakul ki. Itt a „kiélező viszonyulás” jellemző: -saját negatív tulajdonság felnagyítása -ingerlékenység -érzékenység a környezet negatív jelzéseire -védekezésre-támadásra készek -nehezebben alkalmazkodnak -ha pozitív visszajelzést kap, akkor véleményt adó személy jelentőségét, hitelességét kétségbe vonja. Az énkép nemcsak pozitív, vagy negatív lehet, hanem merev (ellenálló), befogadó (változó) is. A merev énképű embereknél gyakoriak az elhárító manőverek, nagy az eltérés a társak véleménye és az énkép között, és sok nehézséggel küzdenek a társas kapcsolatban. A befogadó énképű emberek elfogadják, feldolgozzák az énképnek ellentmondó információkat, jól alkalmazkodnak, és képesek a változásra.