A testen kívüli élmény megnevezés kifejezetten az ezoterikus irodalomban szerepel, pragmatikusabb közegben tudatos álomként emlegetik. A hátam borsózik azoktól az édesvíz könyvektől, ahol a testen kívüli élményt ábrándozásként, álmodozásként írják le.

Gombamód szaporodnak az élménybeszámolók, melyeknek meglátásom szerint az égvilágon semmi közük az autentikus TKÉ élményszerűséghez. Az alábbiakban felvázolom a TKÉ-ről alkotott álláspontomat.

Az első testen kívüli élmények rendszerint halálfélelemmel, egzisztenciális rettegéssel járnak együtt. A szenvedő alanynak szembesülnie kell azzal, hogy a stabil pontnak hitt test nem az, aminek gondolta. Virtuális térben mozog, melyben nem érzi az évtizedek óta kifejlődött testséma és énkép stabil referenciáját. Amíg meg nem szokja az új körülményeket, ez többnyire pánikot, sokkot okoz, melyet egyáltalán nem könnyű feldolgozni.

A testen kívüli élmény virtuális tere

A Testen kívüli élmény egyáltalán nem biztos, hogy ténylegesen testenkívüliséget jelent. Ezt érdemes mindenekelőtt leszögezni, mert itt húzódik az ezoterikus maszlag egyik legnagyobb tévedése. Az az élmény, hogy a testünktől különállónak észleljük magunkat, nem jelenti azt, hogy tényleg különállóak vagyunk tőle.

Tudnunk kell azt, hogy ma már a testen kívüli élményeket laboratóriumi körülmények között kutatják, nem kevés sikerrel. A testen kívüli élmény a tudatos álmodásnak egy speciális válfajának is tekinthető. Az ébrenlétből az alvásba való "átbillenést" sajátos neurológiai folyamatok kísérik. Tömören arról van szó, hogy a külvilág felé irányított érzékszervek az alvás során befelé fordulnak. Ezáltal minden belső élmény külsővé válik, amit belső, szubjektív érzésként élünk meg nappal, azt éjszaka külső valóságként érzékeljük. A testen kívüli élmény egy olyan alvási állapot, melynek során az ébrenléti tudatállapot nem szűnik meg.

Egyik finnországi pszichológus álomkutató ismerősöm mesélt olyan kutatásokról, melyek során egyes kérgi zónákat ingereltek speciális eszközökkel, melynek során a kísérleti személynek az az érzése támadt, hogy a testétől különálló térben lebeg. A TKÉ minden bizonnyal a testsémával és testkép reprezentációval összefüggő kognitív folyamatokkal kapcsolható össze.

A TKÉ-t tehát sajátos neurológiai folyamatok kísérik. Ez azt jelenti, hogy ha beavatkozunk az idegrendszeri működésekbe, képesek vagyunk TKÉ-t létrehozni. Az idegrendszeri folyamatok tehát összefüggnek a TKÉ-vel, ami persze nem jelenti azt, hogy nincs testen kívüliség, csak annyit jelent, hogy az idegrendszer kapcsolatban áll azzal az élménnyel, amit átélünk. Egyáltalán nem bizonyos, hogy az idegrendszer okozza az élményt, az biztos azonban, hogy sajátos neurológiai folyamatok kísérik az azt. Ezt nagyon fontos leszögeznünk, ha foglalkozunk a témával. Itt húzódik a legtöbb logikai tévedés, amivel mindeddig találkoztam. Tisztán látnunk kell azt, hogy a TKÉ nem igazolja az asztrális világok létét. Nem igazolja azt, hogy a fizikai világ mögött van egy valamilyen éteri közeg, melyben a „szellemi testünk” bolyong. Persze azt sem igazolja, hogy nincs ilyen „szellemi közeg”, tulajdonképpen nem igazol semmit ebben a vonatkozásban. Ez teljes mértékben világnézeti probléma, filozófiai kérdés. Nem hiszek annak az érvelésnek, hogy van élet a halálon túl, mert láttam felülről a testemet, mert hamis logikára épül.

Tudatos álom vs. testen kívüli élmény

Sokan érvelnek amellett, hogy a tudatos álom és a testen kívüli élmény egymástól különböző jelenség. Nem értek ezzel egyet. Úgy gondolom, hogy a testen kívüli élmény egy "magasabbrendű" tudatos álomként fogható fel, melynek során tudatállapotunk nagyon megközelíti az ébrenléti tudatállapotot. A testen kívüli élményre jellemző az az intenzív benyomás, hogy az alvó fizikai testünktől különböző létdimenzióban vagyunk. Úgy gondolom, hogy ezt a kérdést a tudomány nem fogja soha eldönteni, mert természettudományos módszerekkel nem vizsgálható. Ez filozófiai probléma. Azt az ősrégi kérdést feszegeti, hogy többek vagyunk-e az anyagnál, hogy létezik-e fizikai testen túli létforma, vagy sem. Azok az élménybeszámolók, melyek szilárd meggyőződéssel állítják, hogy márpedig létezik a testen kívüliség, azaz a testen kívüli élmény valóban azt jelenti, hogy kilépünk a testünkből, nem számolnak a mai neurológiai kutatások eredményeivel. Tudok olyan kutatásról, melynek során az agy speciális zónáinak az ingerlésével képesek voltak a kísérleti személyben testenkívüli élmény hallucinációját kelteni. Ez persze semmit nem mond arról, hogy van-e asztrális világ, vagy sincs, egyszerűen csak arra mutat rá, hogy kapcsolat van a testenkívüli élmény és az agyi folyamataink között.