Ha rendezettséget akarunk az életünkben, értelmet kell adjunk hétköznapjainknak. Ennek legáltalánosabb megfogalmazása az, hogy megtaláljuk életünk értelmét, azt a célt, amiért érdemes létezni és harcolni. Aligha akad ennél nehezebb feladat. Mégis, a természettől elszakadt modern kor emberének egyedüli választása szembenézni az értelemnélküliség rettenetével.
Abból indultunk ki, hogy boldogan szeretnénk élni, és eljutottunk az értelemnélküliség problémájához. Talán még nem elég világos a logikai kapcsolódás a két fogalomkör között. Azt mondtuk, hogy a boldogság direkt módon nem előidézhető, többnyire valamely cselekedet melléktermékeként jelentkezik. Cselekedeteink hátterében érzéseink és gondolataink húzódnak meg. Ahhoz, hogy kontrollálni tudjuk tetteinket, gondolatainkat kell tudatunk ellenőrzése alá vonnunk.
Az elménkben a legkülönbözőbb motívumok feszülnek egymásnak, gondolataink a szövevényes tapasztalataink alapján rendkívül változatos dinamika mentén szerveződnek.

Képzeljünk el egy asztallapra szórt vasporreszeléket. Dobjunk néhány apró mágnest a véletlenszerűen behintett vaspor közé. A közvetlen vonzáskörben lévő apró szemcsék azonnal a mágneshez tapadnak, az asztallapon a mágnesek egymástól független gócpontokat hoznak létre. Indukáljunk elektro-mágneses teret, melynek hatókörében esik az asztallap is. A mágnesek köré szerveződő, véletlenszerű vasporreszelék külső kényszer hatására szabályos mintázatot vesz fel.

Gondolataink a vasporreszelékhez hasonlatosan egymástól független és egymásnak feszülő motívumok köré szerveződnek. Ha hiányzik a teljes gondolati teret átfogó egységes erő, a rendszert magas fokú rendezetlenség jellemzi. Jelen esetben az egyedüli szervező hatást a tudat gyakorolhatja éspedig úgy, hogy egy mindent átfogó stratégiai célt határoz meg, mely köré szerveződhetnek a gondolatok. Ez a cél az ember esetében az élet értelmével kapcsolatos. C. G. Jung írja valahol:

Az élet értelmének hiánya kulcsszerepet játszik a neurózis kialakulásában. A neurózist végső soron úgy kell felfogni, mint egy olyan lélek szenvedését, amelyik nem találja önnön értelmét... Körülbelül eseteim egyharmada nem valamilyen klinikailag meghatározható neurózisban, hanem élete értelmetlensége és céltalansága miatt szenved (Yalom: Egzisztenciális pszichoterápia, 330. o).

Viktor Frankl egész életét az egzisztenciális terápiás módszerek tanulmányozásának szentelte. Arra a következtetésre jutott, hogy a lét legfőbb megpróbáltatását nem a halálfélelem, hanem az értelem hiánya jelenti. Az értelemnélküliség válságával a legtöbb embernek meg kell küzdenie ebben a természetes életmódtól elszakadt világban.

Nicholas Hobbs szerint a kor kultúrája gyakran a Freud által leírt neurózisoktól különböző lelki nyavalyákat eredményez. Ezen problémák középpontjában nem az elfojtás, hanem sokkal inkább a céltalanság érzete, az élet értelmének hiánya áll.