Mikor nélküled fejemet párnámra hajtom,
Várva az andalító álmokat;
Gondolatban vágyaim felé hajlom,
Ágyam üres felére várva páromat.
Magányosan aludni mindennél roszabb,
Egyedül kelni ennél is szörnyűbb;
Ébren forgolódni több óra hosszat,
Hiányodba álmot látni...szörnyűt.
Monoton napjaim vaslábakon járnak,
Minden szabad percben terád gondolok;
Kiéhezett ajkaim tieidre vágynak,
Magamban egy érdekes ötletet fontolok.
Hagyjuk a világot, úgyse érti lelkünk,
Szerelmes Szíveink Szabadon Szállnak;
Szorítsd meg kezem, maradjunk együtt,
A döntések csakis kettőnkön állnak.
Jöjj velem túl e telhetetlen világon,
Kezed kezemben tartva nevetünk holtig;
Észrevétlen törünk át a hibákon,
Holdsugáron nézünk fel a holdig.
Násziágyunk puha fű lesz,
Egymás karjai, mint óvó paplan;
Esketőnk a lidérces nesz,
S a szélben fekszünk hallhatatlan.
Nem ígérek kelmét, vagyont,
Egymagamban vagyok néked;
Magunkba rejtjük ez éji világot,
Erről szólt eme kéjes ének.
Búcsúzásom visszatartva vár magamba,
Csak egy dologra gondolok;
Rózsás melled ajkamra tapadva,
Völgyi rétben már meghallhatok...
A versért köszönet: KAssainak!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
