Minden szorongás végső forrása a megsemmisüléstől való félelem. Mindenki meghal egyszer, azt azonban nem látom magam előtt, hogy a magam nagyszerűségében megszűnjek létezni .

A kiválasztott

Nem lehet a létről a semmi hiányában fogalmat alkotni. Mindannyian meghalni születtünk. Mégis, a lelkem mélyén meg vagyok győződve arról, hogy én más vagyok. Kiválasztott vagyok, örökéletű vagyok, különleges vagyok.

A reinkarnáció értelmetlenségéről

Buddha nem beszélt az újratestesülésről. Nem tartotta fontosnak, éppen ezért nem is foglalt állást ebben a kérdésben. A halált átmenetként értelmezni nem több merő önámításnál. Akkor foghatom fel a lét teljességét, ha a halál mindenhatósága előtt fejet hajtok.

Sovinizmus

Számtalanszor előfordult már, hogy rácsodálkoztam a személyem hiányában is működő dolgok láttán. Ha kilépek egy közösségből, ha megszűntetem a kapcsolat valakivel, számomra élettelenné válik mindaddig, amíg ismét kapcsolatba kerülök vele. A legnagyobb megdöbbenéssel észlelem, hogy ő az elmúlt évek alatt nélkülem is virult, élt, fejlődött.
Nemrégiben találkoztam egy fél évtizede nem látott ifjúkori barátommal. Ugyanaz az arc, ugyanazok a mozdulatok, ugyanaz a hanglejtés, ugyanaz az érzés. Jólesően nyugtáztam: nem, ez az ember semmit nem változott az elmúlt 5 évben. És ez így van jól: hogyan is változhatott volna a hiányomban?!

Kazantzakis halála

"Ha egy pap idejönne gyóntatni és megáldani, mondd meg neki, hogy hordja el magát és inkább átkozzon meg! Az olyan emberek mint én, ezer évig kell éljenek" (Kazantzakis).

Kazantzakis Zorba személyében azt tanácsolja nekünk: éljük úgy életünket, hogy a halálnak magunkból csak egy „kiégett kastélyt” hagyjunk. Kazantzakis Heraklion bástyáján fekvő sírján a következő dísztelen sírfelirat áll:

"Nem akarok semmit, nem félek semmitől, szabad vagyok." (Yalom, D. Irvin).